2014. január 1., szerda

Mit keresek itt?


-Diana-ordított Harry. Szokásosan.
-Mondjad-mondtam az ágyamon ülve.
Beviharzott az ajtón. A kezében egy tálcával közelített felém. A tálcán egy szendvics és egy pohár víz állt. 
-A mai kajád-nyomta az ölembe.
Megvártam míg eltávozik és nekiláttam a falatozásnak. Jól esett főleg, hogy két napja semmit nem ettem.
Az evést befejeztem. Az üres tárgyat letettem a földre. Betakargattam magam egy paplannal. Fáradtnak éreztem magam. Alvás előtt mindig egy dolog jut az eszembe. Mégis mit keresek én itt?  Harry ezt az egy dolgot sose közölte még velem. Csak vagyok itt miközben nem tudom hogy miért. A szemhéjaim kezdtek ólomnehézségűnek tűnni. Lehunytam azt és egy teljesen más világban találtam magam. Az álmok világában. 
 ***                                                              
Egy teljesen sötét helyen ébredtem. Körbenéztem. Sehol egy árva lélek. Rengeteg ajtó vett körül. Mindegyiken volt egy írás vagy szám. Közelíteni kezdtem az egyikhez. A feketeségben nem lehetett tisztán leolvasni mindent de ha jól láttam a '22'-es szám állt az ajtón. Benyitottam. Világosság járta át a szobát. Egy szőke fiú nézett velem szembe. Gyönyörű tenger kék szemek. szőkés-barnás haj. Lépteket tett felém. Egyre közelebb jött. Végül már csak pár centi volt közöttünk. Megérintettem. Rossz ötlet volt. A fiú hirtelen összeesett. Nem mozdult többet. Leguggoltam mellé. Hosszasan rajta tartottam a szemem. Még egyszer megérintettem. Ekkor már nem csak az élete ment el hanem az egész teste. Tehát egyedül maradtam. Egyedül maradtam. Újra sötétségbe borult minden. Újra ajtók vettek körül. 
***                                                                     
 Felemeltem a fejem. Harry jött be.
-Látom felkeltél.
-Ezek szerint nem vagy vak-próbáltam egy kicsit idegesíteni ami elég rosszul sült el. 
-Na jó elég legyen. Befejezted? Vagy kint szeretnéd tölteni az éjszakáidat? Csak szólok a szomszédnak a kutyája majdnem halálra fagyott, úgyhogy válogasd meg a szavaidat velem szemben-tette fel a kérdést.
-Jól van befejeztem-suttogtam.
-Nem hallottam. Hangosabban.-utasított.
-Rendben befejeztem.-beszéltem még mindig elég halkan.
-Beszélj már hangosabban.-ragadtam meg a pólómat. Kiemelt az ágyból és szabad kezével tartott a levegőben. Rettentően féltem. Féltem mi fog történni. Megüt? Vagy csak egyszerűen hozzá vág a falhoz?
A kezéből egy kötelet húzott elő. Letett a földre úgy hogy egy lépést se tudjak tenni. A kezeimet és a lábaimat összekötötte. Remek mozdulni nem bírtam. A szemében a düh lángja égett. 
-Most majd megtanulod hogyan kell beszélned hozzám.-csapta be maga után az ajtót.
Tehetetlen vagyok. Nem fogok én innen soha kiszabadulni. Örökre itt ragadtam. Egy könnycsepp szántott végig az arcom. Ez a könnycsepp emlékeztetett valamire. Mégpedig arra amikor még a játszótéren játszadoztam. Anya a hintát lökte amíg én abban ülve énekelgettem. Amikor a csúszdán csúsztam le. Apa ott várta mikor érek le. Amikor Scarlettel- az ovis barátnőmmel- a hintalovon szórakoztunk. Amikor az akkori 'nagy szerelmem' először megpuszilt. Amikor a mama mellett ültem a kórházban 6 évesen és azt mondta nekem hogy ha elaludna ne ébresszem fel mert az angyalok vigyáznak rá. Akkor még a SZABAD életet éltem. Harry ezt elvette tőlem.

3 megjegyzés:

  1. Érdekes történetnek néz ki...hozd a folytatást,kíváncsi vagyok rá! És ez a rész jó lett! ;))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm.:) Holnap szerintem hozni fogom.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó *-* szinte imádom ♥ ne hadd abba az irást! :)♥

    VálaszTörlés