Niall?!

Harry levele mindent megváltoztatott. Már értettem az egész történetet. Azt, hogy miért is vagyok itt valójában.

/Visszaemlékezés/

-Nem hiszem el. Hogy tehetted ezt? Mégis mit képzeltél magadról?-üvöltött Harry a suli folyosóján.
-Nem ez nem az amire te gondolsz.-védekeztem.
-Nem az amire gondolok? Akkor mégis mi?
-Megmagyarázom...
-Nem nem kell semmit se megmagyaráznod-vágott a szavaimba-Láttam az egészet.
-A-a-azt i-ss?-dadogtam.
-Igen azt is láttam amikor az a vad barom éppen megcsókol. És tudod nagyon jól esett. Legalább megtudtam hogy te se vagy különb egyik lánynál se. Sőt.. Most már nyugodtan körbe csókolgathatod. Szakítok veled.-becsapta a szekrény ajtót.-De ezt még vissza kapod.-és szépen lassan elsétált.

/vége/

Így már minden érthető. Harry bosszút akart állni és ez volt számára a legjobb mód. Tudom, nagyot hibáztam, nagyon nagyot. Nem kellett volna hagynom hogy megcsókoljon, és azt se kellett volna hagynom, hogy az állítólagos legjobb barátnőm befolyásoljon. Irigyelt, mert Harry nagyon bejött neki, és azt hitte hogy ez fordítva is igaz. És akkor koppant egy nagyot, nem ő kellett neki hanem én. Gondolataimat az ajtó nyitódása szakította félbe.
-Harry..Hát te mit keresel itt?-szóltam hozzá kikerekedett szemekkel. Nem gondoltam volna, hogy idejön.
-Beszélni szeretnék veled.-mondta komor tekintettel.
Leült a székre. Nem szólt semmit csak lehajtotta a fejét és beletúrt a göndör, rendezetlen tincseibe. Pár perc múlva sóhajtott egy nagyot és belekezdett a beszédjébe.
-Ahogy érzem érted. Most kérdést kaptál a válaszodra, arra hogy miért hoztalak el. Vagyis inkább raboltalak el. Lehet, sőt biztos vagyok benne, nem így kellett volna elrendeznem ezt az ügyet. De akkor abban a pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. Amikor megcsaltál rettenetesen összetörtem. Emlékszem, anya mindennap ott dörömbölt az ajtón, hogy engedjem be. Büdösen mentem suliba. Nem volt kedvem az evéshez, se az alváshoz se semmihez. Az osztálytársaim a közelembe nem mertek jönni. Mindenkire úgy néztem mintha ők lennének a hibásak. És ezeket csak miattad.-fejezte be a mondandóját.
Azt hiszem most én jövök.
-Megértelek. De akkor most te hallgass meg engem. Tizenhat évesen az utcán letámadtak. Elraboltak. Egy elhagyatott, rendezetlen, koszos szobában egy lyukacsos ágyon éltem és élem is mindennapjaimat. Volt mikor ennivalót sem adtál. Értem én hogy azt akartad hogy szenvedjek de ez akkor is túlzás volt. Elkövettem egy hibát, beláttam.-keltem ki magamból.
-Akkor én most elmegyek.-állt fel a székről.
-És mikor engedsz el?-emeltem fel fejemet.
Nem válaszolt. Halk léptekkel ballagott ki a szobámból. Tehát már szinte semmi esélyem sincs arra hogy valamikor is elenged. Ilyen az élet. Velem mindig kicsesz. Reménykedtem benne hogy a levél után talán megkönnyebbül ő is és én is. De  semmi. Elveszett az a kicsi remény amit eddig éreztem. Elment minden.
Szemeim lecsukódtak a fejemet pedig a párnára hajtottam.

                                                                       ***

-Ébresztő. Itt vagy?-szólalt meg egy hang.
-Igen?-kérdeztem az ismeretlentől.
-Te hogy hogy itt vagy?
Mikor jobban kinyitottam szemeimet rájöttem hogy az az idegen nem is idegen. Ismerem én őt. Csak tudnám hogyan talált ide...
-Niall?...





Nagyjából ennyi lenne az 5.rész. 
El kell hogy mondjam mikor megláttam hányan támogattok arra hogy folytassam a blogot nagyon megörültem. Nem tudom elégszer elmondani.Köszönöm.
Köszönöm az 5 kommentet, a 12 pipálást és a 6 feliratkozót. 
Nagyon sokat jelent nekem a véleményetek.:)
A következő részt körülbelül egy hét múlva fogom hozni.
Dorina.:)