Elveszítelek.

/Harry szemszöge/

Egy barom vagyok. Egy vadbarom.. Hogy tehettem ilyent? Ennyire mélyre  süllyedtem volna? Nem tudom elhinni. 

Minden az én hibám. Ha nem bántam volna vele seggfejként, nem vertem volna minden másnap akkor nem lennénk most itt. Vagyis jobban mondva ő bent a kórteremben válságos állapotban fekszik én pedig itt kint halálra aggódom magam.  A szeretet kimutatás nem az én specialításom. Az fő orvos úr   elmondása szerint a vágás a kezén túl mély ettől elájult plusz külsérelmi nyomai is vannak és ha felébred- reménykedek benne-akkor még a pszichológushoz is elküldik. Hazudnom kellett így azt mondtam, hogy elesett és nekiment valami hegyes dolognak. A külsérelmi nyomokat pedig másra fogtam. Gondolkodásomból a telefonom csörgése zökkentett ki.

-Haló.-köszöntem. 

-Szia Harry. Hol vagy és mit csinálsz? Két óra múlva koncert.-érdeklődött Paul.

-Nem lehetne lemondani? Éppen a kórházban ülök.-tájékoztattam hollétemről.

-Mi a szart csináltál már megint?-emelte fel a hangját.

-Nyugodj meg nincs nagy gond. Egy lányt találtam az utcán teljesen összeverve. Nincs senkije, és nem sokára jönnek a rendőrök felvenni a jegyzőkönyvet mivel a lány ébredezik. És azt mondták nekem is itt kell maradnom.-füllentettem.

-Értem, megpróbálok tenni valamit.Szia.-köszönt el.

-Rendben,köszi Szia.-tettem el a telefont. 

Huhh, ezt megúsztam. Éppen ,hogy lehajtottam a fejem a doki jelent meg előttem. 

-Mr.Styles. Rossz híreim vannak.-világosított fel.

-Ugye nem?

-Nem, ott még nem tartunk de folyamatosan romlik az állapota.-tájékoztatta.

Ne. Kérlek Istenem. Csak ezt ne. 

-Bemehetnék még hozzá?

-Menjen nyugodtan. 

Felálltam az aprócska székből és a kórterem felé vettem az irányt. Szerencsémre egyes szobába tették.

Olyan furcsa volt ahogy ott feküdt. Az arcán egy cseppnyi boldogság tükröződött. Mondjuk részben megértem hisz két év nyugtalanság...

Odalépkedtem az ágyhoz. Végig simítottam hosszú, barna haján. Leültem a székre. 

 Úgy éreztem most elmondok mindent. Lehet, hogy nem hallja de  az is lehet, hogy igen. Itt az idő.

-Diana.-kezdtem bele- Először is rettenetesen sajnálom. Megbántam mindent amit veled tettem. Azt a sok álmatlan éjszakádat. A sok verést amit tőlem kaptál. És azt a sok lelki dolgot is. Tudom a szerelem kimutatást nem így kellett volna a tudtodra adnom. Csak mikor megláttam azt a csókot hirtelen nem tudtam mit kezdeni és hát kissé mérges voltam...  Tudom,  nem szabadott volna elrabolni téged. így belegondolva már mindent megbántam. Bocsánatot kérek mert egy beteges seggfej voltam.

Most egy kicsit jobban érzem magam. Biztos vagyok benne hogy hallotta.

Megszomjaztam így lesétáltam egy kis vízért.  Utam közbe összefutottam egy Directionerrel de hál' istennek nem kérdezősködött csak egy képet kért. Miután megvettem az italt, szívtam egy kis friss levegőt. Jó érzés volt azután a fertőtlenítő szagos hely után. 

Visszaindultam. A hosszú folyosón a fő orvos úr futott felém.

-Doktor úr baj van? 

-Igen. Nagy baj van.-mondta lehajtott fejjel.-Miss Gilbert kisasszonyt éppen próbálják újra éleszteni. De most mennem kell mert a kollégáknak szüksége van rám.-és futott tovább.

Ez már tényleg  felfoghatatlan. Nem elég, hogy elájult, már az sem biztos hogy életben marad. Mindenről én tehetek, csak is én...

Sziasztok. 

Megpróbáltam sietni.:)

Remélem elnyerte a tetszéseteket. 

Arra kérnélek titeket, hogy amit kitettem szavazást légyszives válasszatok. 

Pipáljatok, iratkozzatok fel, kommenteljetek.:)

Dorina.